Csengőszóra Punk Mária meséjével Trombitás Istvánné tolmácsolásában, a Hétszínvirág Óvodában Szabóné Hódi Katalin keze alatt felcseperedő óvodások tengernyi-szép rajzának, és a Kisteleki Költő Klub ópusztaszeri csapatának versfalával a háttérében nyitottuk meg a Magyar Kultúra Napját 2015-ben. Kisteleken minden kultúrát képviselő közösségnek van már kivívott, kiérdemelt helye a városi rendezvénytárban. Ahogyan az

Olvasson tovább

Levente Péter Kisteleken Május 15-én Levente Péter és Döbrentey Ildikó fogadta a kisteleki óvodásokat a művelődési központban. A nagy mesélőre a mostani szülők saját gyerekkorukból emlékezhetnek. Az előadóművész az 1970-es évek óta kápráztatja el a gyerekközönséget a televízió képernyőjén, és a színpadon. Muzsikával és játékkal fűszerezett mesélési stílusa a modern

Olvasson tovább

Beszélgetés Takó Sándorral, a Kisteleki Kertész-és Kertbarát Kör elnökével  2015 májusában Kisteleken, milyen apróból gyűltek össze a kertbarátok?  Minden évben van egy megyei kertészet és kertbarát találkozó, de csak a vezetőknek. Lényegében Kistelekről jött az ötlet, hogy ne csak a vezetők, hanem a tagok is találkozzanak. Tíz kertbarát kör van

Olvasson tovább

Interjú Szanka Józseffel az első világháborús kiállításról  A kiállítás a cs. kir. 46. gyalogezred első világháborús harcainak helyszínét bemutató tablósorozattal kezdődik.

Olvasson tovább

„Élet a fronton, relikviák az I. világháborúból” címmel nyílt kiállítás a Klebelsberg Művelődési Központban 2015 márciusában. Szanka József magángyűjteményének darabjait másfél hónapig tekinthette meg a kisteleki közönség. A hadszíntér kutatással is foglalkozó Szanka József  neve ma már szakmai körökben is elismert. Történészekkel járja az egykori háborús hadszíntereket. Isonzó, Doberdó a

Olvasson tovább

    Beszélgetés Szabóné Kiss Erikával  Ismét jótékonysági koncert szólt a Szent István király Római Katolikus Templomban húsvéthoz kötődően.

Olvasson tovább

Beszélgetés a szervezővel, Halász Katával A Kisteleki Általános Iskolában óvodás- és iskoláskorú gyerekek részére játékos feladatokat szerveztek, amik által környezetük megóvását tudatosították bennük.

Olvasson tovább

A Klebelsberg Művelődési Központ és a Kisteleki Hagyományőrző Kör szervezésében nyári szünidei múzeumi gyermekfoglalkoztató napok, táborok kerülnek megrendezésre. A táborokra 2015. július 18-ig kizárólag a táborvezetőnél személyesen, vagy a feltüntetett telefonszámon lehet jelentkezni! A táborok 15 fő részvételével indulnak. Részletes információ: 62/597-123 

Olvasson tovább

Legutóbbi bejegyzések a Kincsesháztól

A Kisteleki Szent István Király Római Katolikus Templomban 2015. december 25-én (pénteken) 9:30-kor lesz a Betlehemes előadás. Idén jelenlétükkel és adományaikkal egyaránt segíthetik Harmat József kisteleki hittanos-csapatát egy nemzetközi versenyen, hogy a versenynaplóba minél több pontot gyűjthessenek a betlehemező gyerekek.    

Négy megye iskolái vettek részt a „Fenntartható kertek”  projektben Kistelek vezetésével  Hamarosan lezárul az a nagyszabású projekt, melybe Csongrád, Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye 15 iskolája kapcsolódott be. A projekt gazdája a Kárpátia Kincsesház Kistelek Nonprofit Kft. és az Inno-Rozs Kft. ez év nyarán kezdett hozzá a programok megvalósításához. A projekt

XVI. SAJT- ÉS GASZTRONÓMIAI FESZTIVÁL, KISTELEK, SPORTCSARNOK, SZENT LÁSZLÓ TÉR MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS 10.00 RENDEZVÉNY MEGNYITÓJA – NAGY SÁNDOR POLGÁRMESTER FESZTIVÁLI KAVALKÁD, ÁRUSÍTÁS, GASZTRONÓMIAI KIÁLLÍTÁS, BEMUTATÓK, KÓSTOLÓK (BOROK, SAJTOK ÉS TEJTERMÉKEK, MÉHÉSZETI TERMÉKEK, GRILLÁZS, MÉZESKALÁCS, HÚSKÉSZÍTMÉNYEK,…) LÁTVÁNYKONYHÁK A SZENT LÁSZLÓ TÉREN (IFJÚ KISTELEKIEK SZÖVETSÉGE, KISTELEKI KERTÉSZEK ÉS KERTBARÁTOK, KISTELEKI VÁROSVÉDŐ ÉS

„Akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.”/Babits/ Örömmel értesítem Önöket arról, hogy az idei évben újra megrendezésre kerül egy olyan koncert, amely az accapella éneklés szépségét hívatott bemutatni. A Harmónia Egyesület ismét megrendezi kórustalálkozóját. Az idei évben 3 vendégkórus tiszteli meg városunkat felejthetetlennek ígérkező előadásával. Makóról a

A kisteleki Búcsú és Aratóünnep immár hagyományos nyitája az ünnepélyes zászlófelvonás s ezt követően a Szent István lovasszobornál a megemlékezés virágainak elhelyezése a város vezetésének és lengyel testvérvárusunk Poreba képviselőinek kíséretében. A város napi ünnepi futás és kerékpározásra nevezők közül többen az ajándékpolóban futottak. A futók mellett idén biciklikkel is

SHARE

Fooldal