május 2016

A Kisteleki Ede Városi Könyvtárban 2016. május 20-án, pénteken 17 órától zenés irodalmi est lesz, ahol a Globe Vándorok Táruslata és a Kisteleki Vonósegyüttes lép fel.  

Húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn, pünkösd alkalmával a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. Az Emlékparkban május 15-én és 16-án egésznapos programokkal elevenítik fel, a Dél-Alföldhöz kapcsolódó népszokásokat. Az ópusztaszeri iskolások pünkösdölője mellett játékos vetélkedőkre invitálnak minden korosztályt: „Erős embör, dógos asszony, ügyes gyerök”, ahol a vendégsereg különféle próbákon mérheti össze ügyességét. Az ünnep leglátványosabb eleme

A Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola hagyományos Majálisát 2016. május 8-án, vasárnap délután 14 órától tartja a Szent István téren. Eső esetén a rendezvény, a Művelődési Központban lesz megtartva.

Második alkalommal ad májusi koncertet a Godd Compony együttes Kisteleken, a Szent István téren. Az idei koncertestén két vendég zenekar is fellép: a MásKÉP és az Üzemen Kívül, ahol ismerős arcokat, zenészeket és énekeseket hallhatunk élőben játszani. Május 7-én, szombaton 19 órától – több zenei stílus egy színpadon!  

21 éve már, hogy átadták az Emlékparkba látogatóknak az újjászületett Feszty-körképet. Feszty Árpád festette „A magyarok bejövetele” c. (15 méter magas és 120 méter hosszú) monumentális festményt, most 1995 után újra restaurátorok szépítik. Feszty Árpád egy 1891-es párizsi útján találkozott a 19. század második felében népszerű panorámaképpel. Apósa, Jókai Mór tanácsára fogott