augusztus 2015
Kisteleki életképek a XX. századból címmel nyílt fotókiállítás
Kisteleki életképek a XX. századból címmel nyílt fotókiállítás a Művelődési Központban Családi fotóalbumokban őrzött képekből nyújt ízelítőt a kiállítás. A fotók az 1940-es évektől az 1980-as évekig idézik a kisteleki lakosok hétköznapjait és életük jeles eseményeit. Megelevenednek a hagyományos paraszti világ fontos közösségi és gazdasági eseményei, mint az aratás és cséplés, vagy az új
Nyári táborok
A Kárpátia Kincsesház Kft., és a Kistelek és Térsége Hagyományőrző Kör 2015. nyarán megvalósított táborai iránt nagy érdeklődés mutatkozott a gyermek- és ifjúsági korosztály részéről. A Néptánc táborban 12 gyerek vett részt, ahol somogyi ugróst, és kanásztáncot tanultak, pihenésképpen pedig a tájegységre jellemző népdalokból énekeltek néhányat. A tánc mellett kézműves