április 2016
„Ismerem és szeretem a kisteleki embereket.” – Hódi Katalin kiállítása
Az elmúlt évek képeiből nyílt meg Hódi Katalin festőművész kiállítása, április 11-én. A Kisteleki Művészeti Iskola nagytermében portrék, csendéletek és tájak sokfélesége együtt tükrözi a szakralitást, melyet a tárlatot megnyitó Szombathelyi Árpád festőművész fogalmazott meg. A Kisteleki Képzőművész Kör tagjaként az akvarell technikában verhetetlen könnyedségével is kitűnő művésznek, az eddigi
Resti Kornél „Eredetimegjelölésselellátott” Zenekar koncertje Kisteleken
Madzagfüles bőröndben csörgő hangszerekkel, vers-dalszövegre akasztott feketekalappal s vonatfüttyre érkezett, a kisteleki Ködszúrkálók meghívására a Resti Kornél Zenekar. Ahogy a képzeletbeli állomások követték egymást írók, költők sorai elevenedtek meg – mintegy eredeti megjelöléssel -, amolyan zenekari, Resti Kornél köntösben. A sajátos stílus színtiszta zenébe ágyazva, az irodalmi anyag szabados felhasználása
A költészet napjáért – együtt a versekkel!
„Együtt a versekkel” meghitt hangulatban, egy tartalmas vasárnap délután kerekedett a költészet napjáért Kisteleken. A Kisteleki Művészeti Iskolában mintegy asztali díszletként, a rajzbakokon a Kisteleki Ede Városi Könyvtárból verses kötetek, s a kisszínpadi dobogón vendégként a Kisteleki Költőklub fogadta az érdeklődöket 16 órától. A program nem kötött műsorszerkezete is a
Egy ruhabörze – ahol így is lehet segíteni egymásnak!
Jó állapotú, s gyönyörű kis ruhák, szinte minden méretben, színben és fazonban sorakoztak végig, az 50-nél is több kiárusító standon. Lehetett körbe nézni, kézbe venni és próbálgatni. Volt minden 100 Ft-os, s akár ingyen elvihető, vagy épp ötletesen bőröndből kacsingatott ránk a választék. Az elmaradhatatlan babakocsik és kis biciklik is
„A szeri kovács” könyvbemutatója Kisteleken
A Kisteleki Ede Városi Könyvtárban 2016. április 22-én, pénteken 17 órától várják az érdeklődő olvasókat Szombathelyi Árpád: A szeri kovács című könyvének bemutatójára. Az első könyvbemutatót március 28-án, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a Szeri Húsvét keretében rendezték meg, ahol a beszélgetőtárs Kiss Gábor, az emlékpark hagyományőre volt. A trilógia e második megjelent
„Apátfalva míves deszkaoromzatai” – Márton Gábor fotókiállítása az Emlékparkban
„Apátfalva míves deszkaoromzatai” címmel nyíló fotókiállítást, április 22-én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark skanzenjének Községháza épületében, Szikszai Zsuzsanna, a makói József Attila Múzeum igazgatója nyitja meg. Apátfalva parasztházait a néprajztudomány számára már többen fotózták: a néprajzos-muzeológus Juhász Antal, az egykori apátfalvi lakos Kerekes István és a tavaly márciusban Kossuth-díjat kapott Kunkovács László fotóművész
A költészet napjáért – együtt a versekkel
„Együtt a versekkel” egy vasárnap délutánra hív a Globe Vándorok Társulata 2016. április 10-én. Bármikor is térjen be, a Kisteleki Művészeti Iskolában 16 órától 20 óráig változó programokkal várják a költészet napjának előestéjén. Együtt a versekkel EGY VASÁRNAP DÉLUTÁN A KÖLTÉSZETÉRT A GLOBE VÁNDOROK TÁRSULATA vár KÖZÖS VERS – ZENE – PRÓZA
Tavaszi hangverseny
A Kisteleki Művészeti Iskola Vonószenekara hagyományos Tavaszi hangversenyét 2016. április 8-án tartja. A Klebelsberg Művelődési Központban fellépnek a kis hegedűsök is, akik szintén megmutatják hangszeres tudásukat iskolatársaiknak, szüleiknek és az érdeklődő közönségnek 14 órától.
A RETRO VISSZAVÁG STAND UP COMEDY NÁDAS GYÖRGY ÉS MAKSA ZOLTÁN
A RETRO VISSZAVÁG – STAND UP COMEDY – NÁDAS GYÖRGY ÉS MAKSA ZOLTÁN Időpont: 2016. május 27., 19.00 Helyszín: Kistelek, Klebelsberg Művelődési Központ (6760 Kistelek, Petőfi u. 7-9) Jegyek elővételben vásárolhatók a Klebelsberg Művelődési Központ jegypénztárában Jegyárak: 1400 – 2000 Ft (10 főtől 10% kedvezmény) Információ: +36-62/ 597-123, vagy 597-122 e-mail: kincseshaz@kistelek.hu www.kistelekkultur.hu
Resti Kornél koncert Kisteleken
A stílusosan stílustalan, nyugtalanul is regényes, vándormadár zenekar ad koncertet Kisteleken, április 2-án 18 órakor a művelődési házban. Egyfajta profi amatőrizmussal, hónuk alatt költők verseivel vagy épp saját alkotásokkal minden korosztályhoz szól Resti Kornél és barátai. E válogatott irodalmi kóborlás a helyi „Ködszurkálók” támogatásával jön létre.