1951-ben nyilvánították június első vasárnapját pedagógsnapnak, melyet először 1952-ben ünnepeltek meg. 1993 és 2012 között a tanárok, oktatók kitüntetését január 22-én, a magyar kultúra napján adták át. 2013 óta ismét e napon adják át az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat. Kisteleken a városi ünnepséget június 6-án a Klebelsberg Művelődési Központban rendezték meg. Az ünnepi műsorban a Kisteleki Általános Iskola diákjai

Olvasson tovább

A Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola hetedik alkalommal díszítette fel szalagokkal a Szent István teret május 14-én, vasárnap délutáni majálisára. A szabadtéri színpadon a tanszakokat bemutatva léptek fel a növendékek egyénileg illetve együttesek produkcióival, míg a Szent István lovasszobor tölgyfája alatt bárki leülhetett egy rajzbakra alkotni. Az elmaradhatatlan Id. Vándor Rudolf

Olvasson tovább

Újra Good Company koncert volt május 6-án a Klebelsberg Művelődési Központban. A kisteleki együttes a művészeti iskola majálisához hagyományosan kapcsolódva az idén a szerencsi Hegyalja Folk zenekart hívta vendégül. A művelődési központ nagyszínpadán előzenekarként lépett fel a szerencsi Hegyalja Folk zenekar. A 2015-ben alakult együttes rockos műsorában a népzenei, moldvai

Olvasson tovább

Kistelek városa első alkalommal rendezi meg a Nyári Fesztivál keretében a Vadász, Horgász kiállítást és Gasztronómiai Versenyt. A fesztivál nemcsak a vad- és a halételek szerelmeseinek nyújt kikapcsolódási lehetőséget, hiszen számos kulturális színpadi és egyéb műsor várja a rendezvényre látogatókat (fesztiváli kavalkád, kiállítás, látványkonyhák, gasztronómiai kóstolók, bemutatók, játszóház, élőzene, táncbemutató).

Olvasson tovább

Március 9-én rendezték meg Trombitásné Morvai Teréz “Hegyen-völgyön messze menni” címmel megjelent első, önálló verseskötetének bemutatóját a Kisteleki Ede Városi Könyvtárban.A kötetet Erdélyi Csilla mutatta be. A Kisteleki Költőklub költőtársai a számukra legkedvesebb verseket olvasták fel a Globe Vándorok Társulatával közösen.Egy élet szépséges és borús percei vetítődnek elénk a hittel

Olvasson tovább

A Kisteleki Művészeti Iskola vonós tanszaka, már hosszú évek óta tartja meg általános iskolásoknak Tavaszi hangversenyét.bA legkisebb hegedűsökkel együtt kísérve hangzott fel a művelődési központban a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű népdalunk. Az idei évben különlegességként az 1.a osztályos tanulók Szathmáry Éva felkészítésével népi játékokkal tűzdelve léptek fel, színesítve a

Olvasson tovább

A Korinda Zenekar a csángók és a keleti székelység népzenéjével nagyszámú közönséget vonzott március 10-én a Klebelsberg Művelődési Központba. Az ingyenes koncertet és táncházat a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Alcsíki muzsika szólalt meg a színpadon menasági dallamokkal, majd Moldvába vándorolhattunk a zenekar guzsalyas nótáival. A népzenét kedvelőket egyben érdekes hangzású,

Olvasson tovább

Kistelek város önkormányzata 2017. március 14-én tartotta meg az 1848-49 évi magyar forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett ünnepségét, a Klebelsberg Művelődési Központban. A 169. évforduló alkalmából befogadói lehettünk a megidézett történelmi korszak eseményeinek, a műsort készítő Hegedűs Erika magyar-történelem szakos tanárnőnek köszönhetően. Így az 1848-as forradalmi pillanatokat az abszolutizmus kora

Olvasson tovább

Legutóbbi bejegyzések a Kincsesháztól

A Kisteleki Búcsú és Aratóünnepre megsütött új kenyeret augusztus 19-én Hatvani Mária Tündérkertjében Antal Imre plébános szentelte meg, ahol meglehetett kóstolni a kovászos, kemencés kenyeret is.   A nemzeti ünnep előestéjén a Szent László téren immár második alkalommal megtartott Borvacsorán a helyi bortermelők mellett a Temes megyei Buziásfürdőről érkeztek román

A Nyári Fesztivál keretében június 10-én került megrendezésre a Vadász, Horgász kiállítás és Gasztronómiai Verseny. Nagy Sándor polgármester programnyitó beszédében köszöntötte a Romániából érkezett vendégeket és egy új kezdetnek nevezte a Nyári Fesztivált. Míg a legelső gasztronómiai fesztiválon 62 vacsora vendéget vártak, most 691 terítékkel készültek. Sok csapat főzött a

SHARE

Fooldal