Good Company májusi nyitó koncertje

Újra Good Company koncert volt május 6-án a Klebelsberg Művelődési Központban. A kisteleki együttes a művészeti iskola majálisához hagyományosan kapcsolódva az idén a szerencsi Hegyalja Folk zenekart hívta vendégül.

A művelődési központ nagyszínpadán előzenekarként lépett fel a szerencsi Hegyalja Folk zenekar. A 2015-ben alakult együttes rockos műsorában a népzenei, moldvai dallamok jegyeit lehetett felfedezni. Megérintő üzenetként szólalhatott meg bennünk is a „Hazám hazám, csendes hazám, Bárcsak határid láthatnám…”, melyhez az énekes kristálytiszta hangjának fuvallata párosult. Majd tarsolyukból a „Szeretőm e táncba” – moldvából hoztak egy serény magyarost, melyhez már videó klip is készült. Míg a bolgáros dalhoz ők írták a magyar szöveget, a „Csillagdal” már saját szerzeményükként szólalt meg.

Igazi hangszer kavalkádként még citerán és tárogatón is játszott az énekes, Héjja Bella. A basszusgitár rock alapot Talián Tamás adta, melyhez Laczkó Attila dobolta a ritmust szenvedélyesen. Ványai Árpád érzékeny gitár játéka is sejtette a benne lappangó dalszövegírót. Krajnyák István, pedig szinte mindent képes mesterien megszólaltatni: legyen az furulya, tárogató, koboz, gitár avagy citera. Kísérletező hangzásvilágukhoz sok sikeres fellépést kívánunk!

Az Ismerős Arcokkal együtt sokat koncertező Good Company ismét itthon várt minden zeneszeretőt évad bemelegítő koncertjére. A Ballada – az Erdő, erdő – a Tűzmadár Legenda – a Háttal az Úrnak már jól ismert számai mellett új dalként szólt az Arcok című szám. A „nem bírok aludni, mert ez a dal jár a fejemben” dalocska, bevallom a 2015-ös koncert óta engem is magával ragadott.

Első megjelent lemezük címadójaként dobbant a színpadon a Rítus, majd Héjja Bella csatlakozott egy közös produkció erejéig a Good Company tagjaihoz: Bradanovics Bernadett, Sejben Győző, Kalmár Gergely, Horváth Zoltán. A színpadi fények mellé különös hatásként, a koncert csattanójaként született koreográfiát láthattunk a szegedi Cuháré Táncműhely táncosztályától, míg az utolsó akkordok szálltak a színházteremben. Reméljük a következő májusi koncert már egy új lemez dalaival sodor magával! Addig is sikeres koncertutakat és termékeny alkotói évet kívánunk a rajongókkal együtt!

G. Sz.

Előző bejegyzés

Kisteleki Nyári Fesztivál - Vadász, Horgász Kiállítás és Gasztronómiai Verseny

Következő bejegyzés

Majális tele művészettel 2017-ben is