Hangversennyel és tánccal ünnepelték a majálist a művészeti iskola növendékei
Beszélgetés Czirok Zoltánnal Már rendhagyónak számít Kisteleken, hogy a művészeti iskola növendékei májusban a város közönsége előtt adnak számot tudásukról. Feltételezem, az egész évi munka tükröződik a produkciókban. Egy évben négy növendékhangversenyünk van, amikor minden tanszak képviselteti magát, kettő ősszel majd jönnek a félévi beszámolók és kettő tavasszal. Most pedig
Kistelek és Pusztaszer együtt ünnepelte a Magyar Kultúra Napját
Csengőszóra Punk Mária meséjével Trombitás Istvánné tolmácsolásában, a Hétszínvirág Óvodában Szabóné Hódi Katalin keze alatt felcseperedő óvodások tengernyi-szép rajzának, és a Kisteleki Költő Klub ópusztaszeri csapatának versfalával a háttérében nyitottuk meg a Magyar Kultúra Napját 2015-ben. Kisteleken minden kultúrát képviselő közösségnek van már kivívott, kiérdemelt helye a városi rendezvénytárban. Ahogyan az
Kacagó együttlét – Mese mindenkinek Móka Mikitől.
Levente Péter Kisteleken Május 15-én Levente Péter és Döbrentey Ildikó fogadta a kisteleki óvodásokat a művelődési központban. A nagy mesélőre a mostani szülők saját gyerekkorukból emlékezhetnek. Az előadóművész az 1970-es évek óta kápráztatja el a gyerekközönséget a televízió képernyőjén, és a színpadon. Muzsikával és játékkal fűszerezett mesélési stílusa a modern
200 kertbarát találkozott Kisteleken
Beszélgetés Takó Sándorral, a Kisteleki Kertész-és Kertbarát Kör elnökével 2015 májusában Kisteleken, milyen apróból gyűltek össze a kertbarátok? Minden évben van egy megyei kertészet és kertbarát találkozó, de csak a vezetőknek. Lényegében Kistelekről jött az ötlet, hogy ne csak a vezetők, hanem a tagok is találkozzanak. Tíz kertbarát kör van
Egy különleges gyűjtő, egy különleges gyűjtemény
Interjú Szanka Józseffel az első világháborús kiállításról A kiállítás a cs. kir. 46. gyalogezred első világháborús harcainak helyszínét bemutató tablósorozattal kezdődik.
Háborús relikviák a kisteleki Művelődési Központban
„Élet a fronton, relikviák az I. világháborúból” címmel nyílt kiállítás a Klebelsberg Művelődési Központban 2015 márciusában. Szanka József magángyűjteményének darabjait másfél hónapig tekinthette meg a kisteleki közönség. A hadszíntér kutatással is foglalkozó Szanka József neve ma már szakmai körökben is elismert. Történészekkel járja az egykori háborús hadszíntereket. Isonzó, Doberdó a
A kistelekiek nyitottak a jótékonyságra – Húsvéti koncert a templomban
Beszélgetés Szabóné Kiss Erikával Ismét jótékonysági koncert szólt a Szent István király Római Katolikus Templomban húsvéthoz kötődően.
Szemléletformáló programok a kisteleki iskolában a Föld Napja alkalmából
Beszélgetés a szervezővel, Halász Katával A Kisteleki Általános Iskolában óvodás- és iskoláskorú gyerekek részére játékos feladatokat szerveztek, amik által környezetük megóvását tudatosították bennük.
Kedves Juhászt Zoltánné! Az elnök elérhetősége: Vetró Istvánné (70/369-85-42). Üdvözlettel!
Üdvözlöm ! Juhász Zoltánné vagyok , Balástyáról. Érdeklődnék hogy lehet - e tagnak jelentkezni? Három gyermekem van. Tel . : 30/ 190 -7242 Üdv. : Móni