Egy ruhabörze – ahol így is lehet segíteni egymásnak!

Jó állapotú, s gyönyörű kis ruhák, szinte minden méretben, színben és fazonban sorakoztak végig, az 50-nél is több kiárusító standon.
Lehetett körbe nézni, kézbe venni és próbálgatni. Volt minden 100 Ft-os, s akár ingyen elvihető, vagy épp ötletesen bőröndből kacsingatott ránk a választék. Az elmaradhatatlan babakocsik és kis biciklik is új gazdára vártak. A topánok és cipők mellett még társasjátékot, plüss állatkákat, sőt helikopter játékcsodát is meg lehetett csípni!
A pénztárcákhoz különböző képpen igazodó árak között sok érdekes portéka volt, s jó alkalmat adott e magánkezdeményezés egymással ismerkedni, s szülőként pár szót is váltva tapasztalatot cserélni.
A büfé uborka, hagyma és megkent kenyérke önkiszolgálásával, becsületkasszaként működött. A Kipp-Kopp Biztos Kezdet Gyerekház a gyerekeknek kézműves foglalatosággal készült, s a szemfülesek hajtogatott lufival mehettek haza.
Azt csiripilték a verebek, hogy e hasznos tavaszi börze megismétlődhetne ősszel, s így a ruhásszekrények is fellélegeznének!
Amint ez valóra válik szólunk, s hírdetjük mindenkinek 🙂
Gratulálunk a szervezőknek!
fotóriporter: Gera Szilvia