„Apátfalva míves deszkaoromzatai” – Márton Gábor fotókiállítása az Emlékparkban

„Apátfalva míves deszkaoromzatai” címmel nyíló fotókiállítást, április 22-én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark skanzenjének Községháza épületében, Szikszai Zsuzsanna, a makói József Attila Múzeum igazgatója nyitja meg.
Apátfalva parasztházait a néprajztudomány számára már többen fotózták: a néprajzos-muzeológus Juhász Antal, az egykori apátfalvi lakos Kerekes István és a tavaly márciusban Kossuth-díjat kapott Kunkovács László fotóművész is. A fotózott házak oromzatainak alapanyaga még az a fenyőfa, amelyet annak idején a Maros folyó vizén úsztattak le Erdély hegyeiből.
Márton Gábor Makón született 1980-ban. Okleveles biológusként Szegeden érdeklődési köre nemcsak a természettudomány mellett maradt meg, hanem hagyományos kultúránk felé is irányult. A falu népi építészeti kincseit először könyvekből ismerte meg, majd Apátfalva sajátos
formavilágú parasztházainak fotózásával 2009-ben kezdett el foglalkozni. Az apátfalvi képek sokáig csak a fióknak készültek. 2015-ben először a makói Városháza Galériájában, majd ugyanabban az évben az apátfalvi Faluházban voltak láthatóak.
A XIX. század vége és a XX. század első néhány évtizede között épült apátfalvi házakat és melléképületeket bemutató tárlat Apátfalva Önkormányzatának jóvoltából kerül bemutatásra Ópusztaszeren. A kiállítás május 29-ig látogatható a Községházában.
forrás: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark