Megyei vonószenekari találkozó Kisteleken

Beszélgetés Pópityné Várhidi Zsuzsannával

 Az idei márciusi vonószenekari találkozó már a második alkalom Kisteleken, milyen régre nyúlik itt vissza Csongrád megyében?

A vonószenekari találkozó múltja nagyon-nagyon régre nyúlik vissza, már az én gyerekkoromban volt a megyében. Szeged vállalta fel rendszeresen e megyei vonószenekari találkozókat s mindenki örült annak, hogy a megyében még vannak együttesek és én is lelkes tagja voltam. Életem első külföldi utazása is azzal a kis gyerekegyüttessel történt s nagyon sok, jó emlékem van a zenekari munkáról.

Nagyon boldog vagyok, hogy a mai napig föl tudjuk mutatni, hogy a közös muzsikálásnak a több éves hangszeresjátéknak mi az eredménye. Az, hogy együtt tudnak játszani a gyerekek egy ilyen ifjúsági vagy gyerekzenekarban, mert két kategória van: az alsótagozatosokból formálódott és az ifjúsági együttes. Nagyon boldog voltam, hogy a szegediek és a makóiak között 18-20 éves fiatalokat is látni, akik szívesen játszanak  hangszeren szabadidejükben.

 Mi volt az apropója ennek a második lehetőségnek?

Kezdeményeztem, mi lenne, ha mindig máshol rendeznénk meg a találkozót, hiszen Szeged kinőtte a nagytermét. Olyan sokan voltunk, hogy nem fértünk be s a folyosóról egy monitoron néztük, mi történik bent, amit sajnos nem lehetett hallani.

Lévén ilyen volt a legutolsó szegedi és ekkor mondtam, hogy nekünk nagyszerű helyünk van! Akkor még az aula volt s már ez is egy előrelépés volt ezzel kapcsolatban. Nagyon hálás vagyok, hogy az iskolavezetés akkor otthont adott ennek a rendezvénynek, mert a különböző városokból érkező együttesek 30-40 fővel nem tudtak volna hol lepakolni.

S most kerültünk sorra újra mi 2015-ben! A 180 résztvevőnek 7 szülő vállalta süteménnyel a vendéglátást, melyet kiegészített a Kárpátia Kincsesház és természetesen házigazdaként a művészeti iskola.

Ez egy eredmény és tanárként is ennek örülni kell! A szülők, kisteleki emberek is lássák, hogy milyen szép szintre el lehet jutni s milyen gyönyörű zenéket lehet megszólaltatni.

Például a szegedieknek remek műsoruk volt és az országos hegedűversenyen induló versenyzőjük játszotta el Vivaldi hegedűversenyét.

A kis hegedűsöknél mi fontos még? Ha csak pengetve is, de ez is egy fellépés a számukra, sőt együtt zenélés, s ahogyan az összecsendül, az valami csoda!

Igazából arra próbáljuk ezzel nevelni, hogy a közös muzsikálásnak van egy olyan oldala, ha többen együtt játszanak, a teher szerepléskor megoszlik. Ha kis hiba van, az egyiknél az nem hallatszik ki annyira, mert a másik jól eljátssza. A közös muzsikálásnak van egy ilyen könnyített oldala, de a másik oldal sokkal nehezebb, hiszen nagyon meg kell tanulni a szólamokat, mert két szólam összjátékánál már nem lehet hamis hangot játszani.

Ugyanakkor szoktatja őket a rendszeres gyakorlásra is, hogy ő is ugyanúgy tudja, mint a másik!

A sikeres szereplést pedig minél többször el kell, hogy érje; hogy az önbizalma fejlődjön, legyen motivációja, szeressen szerepelni később s megbátorodjon. Meg merje mutatni, hogy tud ezen a hangszeren már valamit játszani. Van egy bizonyos korszak, amikor a semmit is szívesen s van, amikor már amit tud, azt sem meri, mert akkor már hallja a hibáit.

A hegedű- és csellójátékban nagyon nehéz eljutni olyan szintre, hogy az nagyon kellemes legyen és nagyon szépnek tűnjön, mindenkinek tetsszen. A hangszeren való játékból adódik, hogy sokkal nehezebb megszólaltatni s elég hosszú az út, persze azért élményszerűbbé lehet tenni hamarabb is.

Az ifjúsági és felnőtt együttesnél már léleknyi dallamok is megszületnek, s hatása alá kerül az ember!

A zene érzelmi kifejezéséig is el kell jutni. Azt mondták a szülők az össz zenekari műnél: egymás mellé álltatok és le tudtátok játszani! A gyerekzenekarok után az ifjúsági zenekaroknak a szintjét is látják, hogy hová lehet fejlődni.

Itt a gyerek remekül megtanul kottát olvasni, jó tempó érzékünk van s a karmester kezére tanulnak meg zenélni és eltudunk olyan szintre jutni, hogy nagyon lehet élvezni, amit csinálunk!

Most nagyon jó zenekari művet sikerült választani, ami mindenkinek nagyon tetszett és örömmel szólaltatta meg és a saját hangszerhangját tette a közösbe és lám milyen nagyon jól szólt együtt!

Főleg olyan kis együtteseknél, mint a kisteleki, ahol jóval kevesebben vagyunk, mint egy nagyvárosi zenekarban, itt nekünk nagyon fontos az, hogy megéljük, milyen egy nagy zenekarban is játszani.

Én ragaszkodtam hozzá, hogy a két darab elhangozzon, s mindig tovább visszük azt a hagyományt is, hogy nem egy darabot játszunk, hanem már kettőt. A „Vásárhely kővel van kerítve” Steiner Béla bácsi által meghangszerelt népdalfeldolgozás Hódmezővásárhelyen volt közös szám és most mellé jött Schubert Katonaindulója s remélem, emellé választunk majd valami újat.

Hány településről, hány művészeti iskola zenekara képviseltette magát?

A megye nagyobb városaiban két együttes van: Hódmezővásárhelyen, Makón, Szegeden és Szentesen. Csongrádról egy és mi három zenekarral léptünk föl: a Kisteleki Művészeti Iskola kis hegedűsei, vonószenekara és vonós együttese.

Itt mindig azt kell nézni, mit tudunk eljátszani, mire képes az adott gyerekanyag és azt fejleszteni is, hogy olyat játszunk, ami tetszik is a gyerekeknek, amibe „nem törik bele a bicskájuk” úgymond s nem túl nehéz.

Nagyon szép műsor állt össze a vonószenekari találkozón, mindenki sokoldalú és színes volt, a népdalfeldolgozásoktól a mai modern hangzásig. Minden együttes kapott emléklapot, hogy itt járt és a felkészítő tanárok munkáját is egy emléklappal köszöntük meg. Köszönjük a Galbács Virágboltnak a virágokat, a segítőkész szülőknek a vendéglátás biztosítását, a Kisteleki Általános Iskolának a rendezvényhez való ismét pozitív hozzáállását, a Kárpátia Kincsesháznak, hogy otthont adott a rendezvénynek és a Kisteleki Művészeti Iskolának, hogy másodszor is a Megyei Vonószenekari Találkozó mellé állt.

Riporter: Gera Szilvia