2017.11.23.

A kisteleki művészeti iskola adja immár hagyományosan a zene világnapi hangversenyét a kisteleki általános iskolásoknak. A Klebelsberg Művelődési Központban október 2-án, egy most alakult fúvós kvintettet hívtak el. A főként művészeti iskolás volt növendékekből álló zenekar tagjai, jelenleg a szegedi zenekonzervatórium tanulói. A még nevüket kereső fúvós kvintett Schönberg Nyomorultak

A Keresztény Ifjak Közösségének kezdeményezésére Harmat József kántor, hittanoktató vezetésével felújították a második feszületet Kisteleken.   Mindenszentek napján a Petőfi utca végén felállított útmenti keresztet Antal Imre plébános szentelte fel. Majd köszönetet mondott a lelkes szervezésért Harmat Józsefnek, a keresztfa elkészítéséért Gera Istvánnak, a Szlovákiából érkezett korpusz felajánlásáért Nagy Tibor

A már minden év októberében várt Sajt- és Gasztronómiai Fesztivált 14-én, szombaton rendezték meg immár 18. alkalommal. A napsütés kísérte programon délelőtt a gimnázium diákjai finom falatkákat kínáltak tálcájukon, az önkormányzat munkatársai krumplis pogácsát sütöttek, míg Rácz Lajos és cigányzenekara muzsikált. Hagyományosan a Kipp-Kopp Gyerekház várta a gyerekeket szüleikkel, egy